Önkormányzati díjat kaptak a kirúgott kölcseys tanárok
A kerület ellenzéki vezetője szerint ugyanis az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, a gyerekek iránti felelősségvállalásból és erkölcsi tartásból.
A kerület ellenzéki vezetője szerint ugyanis az egész országnak példát mutattak szakmai becsületből, a gyerekek iránti felelősségvállalásból és erkölcsi tartásból.
Ötven országgyűlési képviselő aláírását gyűjtötték össze a szocialisták, hogy a szakszervezetek normakontrollt kérhessenek azzal a kormányrendelettel szemben, amelyről szerintük már a kormány is belátta, hogy problémás.
"Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad" - írta a Facebookon a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója annak a kollégájának a kirúgásáról, aki 34 éve dolgozott az iskolában.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.